2016. december 11-én, az első rész nagy sikerére és az érdeklődésre való tekintettel mintegy hagyományt és sorozatot indítva megrendezésre kerül a II. Fény Konferencia. Szellemi szülőatyja Fenyő Iván színművész, aki amellett, hogy továbbra is a magyar és a nemzetközi színészetet, illetve filmezést tartja a fő hivatásának és szenvedélyének, időről időre különleges, a nagyközönség számára általában elérhetetlen, magas színvonalú, egyedi előadókat gyűjt maga köré, hogy azok egy egész napos program során adják át tudásukat a hallgatóknak. Az idei második Fény Konferencia továbbra is a testi és lelkivilág egyensúlyáról szól, decemberben Iván mellett további 5 neves előadó mesél a résztvevőknek a technikákról, hogyan lehet eljutni az örömtelibb, kiegyensúlyozottabb élethez.

December 11-én kerül megrendezésre a II. Fény Konferencia Fenyő Iván színművész és motivációs előadó szervezésében a Novotel Budapest City-ben. Az első nagysikerű konferencia után folytatódik a sorozat. Az egész nap folyamán összesen hat előadó várja a megújulni, fejlődni vágyó embereket, ők mutatják majd meg, hogyan kapcsolódik össze a gyakorlati és spirituális világ.

„Ki ne vágyna a könnyebb, örömtelibb életre? Azt szeretném átadni ezen a konferencián, hogyan fejlesszük magunkat, hogyan találjuk meg az egyensúlyt a testi és lelki világban” – mondja Fenyő Iván a konferencia céljáról, majd folytatja: „Az elmúlt hét évben elmentem a falig, és most érzem azt, hogy visszatérhetek középre. Az hogy valaki spirituális életet él, korántsem jelenti azt, hogy valaki elszállt, elérhetetlen vagy zavaros. Stabil vagyok, erős és céltudatos. Képes vagyok a mindennapokban úgy megélni a történéseket, hogy közben a materiális világot is élvezem, hisz itt élünk és imádok élni. A visszajelzések is egyértelműek: Egy hete megnyertem a legjobb színésznek járó díjat a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon. Hálás vagyok érte, mert nekem az életem a filmezés. Ez a hivatásom. Egyre több nemzetközi és magyar castingra hívnak. Mindeközben pedig továbbra is tudatosan élek, megválasztom a gondolataimat, a szavaimat, az ételeket, amivel a testem táplálom, az embereket, akikkel körbeveszem magam, ennyi az egész, semmilyen érthetetlen, ál-ezoterius varázslásról nincs itt szó. Ellenkezőleg. Nagyon is gyakorlati dolgokról beszélek. Két lábbal állok a talajon és tudatosan figyelek a belsőmre és a külsőmre. Egy ilyen konferencián az előadók eltérő irányokból közelítenek, hogy a legszínesebb, legeltérőbb, legkülönbözőbb nézőpontok által (fel)ébresszék az embereket, tudatosítsák őket a magukban és körülöttük lévő jelenségekre, életfeladataikra, a bennük lévő erőre, illetve óriási lehetőségeikre. Ezáltal egy könnyebb, jobb, boldogabb, teljesebb, a nagybetűs Élet lehetőségét kínáljuk nekik. Egyfajta szolgálat ez nekem, segíteni szeretnék valahogy ezzel az embereknek, és a visszajelzésekből tudom, hogy ez jó út.”

Az előadók a testi-lelki egyensúly, illetve a gyakorlati és a lelki, spirituális út összekapcsolásának, összehangolásának jegyében mutatnak rá tapasztalataik és meglátásaik által az általuk követendőnek vélt útra, azoknak buktatóira, illetve meglátásaikra. A konferencia neves előadói: Kassai Lajos (íjkészítő mester, a modernkori lovasíjászat megteremtője), Lénárt István (Global HoloSystem alapítója), Krisán László (üzletember, a Széchenyi Kártya Programot működtető KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója), Bársony Bálint (zenész, zeneszerző, hangterapeuta), Kékes Réka (Sensuel – érintés- és intimitásművész, az EssenseSM alapítója) és Fenyő Iván (színművész és motivációs előadó).

Az előadók és témáik:

Kassai Lajos - íjkészítő mester, a modernkori lovasíjászat megteremtője

Az egyén szerepe a társadalomban, valamint a társadalom, a közösség szerepe az egyén fejlesztésében

Lénárt István - kísérő, Global HoloSystem alapítója

Az ego uralmának vége, az értelem visszatér

Krisán László - üzletember

Pénzt és/vagy Életet..? ( kell választani? – kiderül )

Bársony Bálint - zenész, zeneszerző, hangterapeuta

Rezgésterápia hangtálak segítségével

Kékes Réka (Sensuel) - érintés- és intimitásművész, az Essense℠ alapítója

Az orgazmikus élet titka - avagy a szexuális tabuktól az élet művészetéig

Fenyő Iván - színművész, motivációs előadó:

Két lábbal a Földön, mégis tudatosan – spiritualitás a mindennapokban

6 kiemelkedő ember, 6 különböző nézőpont, 1 cél. II. Fény Konferencia 2016. december 11-én 09:30-18:00-ig a Novotel Budapest City, Bartók Teremben. Jegyek már kaphatók! Változtasd meg az életed 1 nap alatt! Garantáltan tudatosabban, megoldásokkal tele, lelkesen, új életerővel, friss energiákkal, pozitívan fogsz a konferenciáról elmenni.

 

(Forrás:celebrajongo.hu, arterego.hu / Fotó: femina.hu)