Barack Obama és a volt first lady ugyanakkor - szintén a The New York Times értesülései szerint - tárgyal más vállalatokkal, így például az Amazon és az Apple tartalomszolgáltató részlegeivel is. Ha a több milliónyi internetes felhasználót elérő Netflix nyeri el a jogot a műsorsorozat készítésére és sugárzására, ez elemzők szerint lényeges elmozdulást jelentene majd a hagyományos és az internetes tartalomszolgáltatók közötti versenyben.

A Netflix egyre erőteljesebben van jelen a műsorgyártó-, és szolgáltatóiparban, és egyre nagyobb részt hódít el magának a hagyományos műsorkészítő cégektől. A múlt vasárnapi Oscar-gálán először nyert díjat filmkategóriában az olimpiai doppingbotrányról készült, Icarus című dokumentumfilmjével, és újabb, egész estés alkotások készítésére készül. Közben sikerült megnyernie magának a filmipar olyan kiválóságait, mint Shonda Rhimes producer vagy Ryan Murphy forgatókönyvíró.

A Netflix már korábban bejelentette, hogy az idén nyolcmilliárd dollárt kíván műsorgyártásba fektetni, és immár nemcsak más szolgáltatóktól vásárolna show-műsorokat és filmeket, hanem gyártóbázisát bővítve saját műsorokat és filmeket tervez.
Barack Obama az idén egyszer már megjelent a Netflix programjában: a CBS televízió éjjeli show-műsorának pár évvel ezelőtt nyugállományba vonult híres műsorvezetője, David Letterman új politikai műsorának vendége volt.

(Forrás:celebrajongo.hu, mti/Fotó:youtube)