Friderikusz visszatéréséről a Bors írt, ám a hírek szerint a szakmában szinte kész tényként kezelik, hogy a tárgyalások a televíziós szakember és csatorna tulajdonosa, Andy Vajna között már rég zajlanak. Fridi egy éve botrányos körülmények között, nyílt levélben mondott fel a TV2-nél, amelyen szerinte vállalhatatlan irányt vett a szakmaiság.

Friderikusz akkor újságírói kérésre azt mondta, hogy nem látja azt, hogy valamikor visszatérne a csatornára, ám ha igen, akkor három dolognak kell érvényesülnie:

1. Kapna egy rakás pénzt, hi­szen a szerződéskötés miatt elveszítheti az arcát.
2. Kapna egy politikai műsort is a szórakoztató mellé, amelybe nem szól bele senki.
3. Andy Vajna eltávolítaná azt a személyt, aki szerinte felelős a szakmai mércét meg nem ütő riportok készítéséért.

Ha ezt nézzük, akkor a pénz nem lehet akadály, hiszen Vajnának bőven van mit a tejbe aprítania, ráadásul a kormány bármikor a segítségére siet. A politikai műsor sem lehet gond, hogy Fridi szabadkezet kapjon, az már gyaníthatóan bajos, lévén a csatornát a szakértők leginkább a kormány egyik szócsövének tartják. Ami pedig a szakmai munkáért felelős személyt illeti, Friderikusz gyaníthatóan a hírigazgató Szalai Vivienre gondol, akit valószínűleg nem küldenek el, hiszen élvezi a tulajdonosi kör bizalmát.

A fentiek tükrében kijelenthető, Friderikusz nem a napokban fog visszatérni a TV2-höz.

(Fotó: celebrajongo.hu / Fotó: borsonline.hu)