A rappersztár zenei kiadója, az Eight Mile Style a 2014-es kampány után nyújtott be keresetet a Nemzeti Párt ellen, amely Eminem Oscar-díjas számához dallamában és ritmusában is nagyon hasonló dallal népszerűsítette magát.

A törvényi eljárás idén májusban kezdődött. A bíróság végül megállapította, hogy a kampánydal csupán minimálisan tér el a zenész eredeti számától.

A párt ügyvédei azzal érveltek, hogy nem az eredeti számot használták, hanem egy ahhoz hasonló, "eminemes" dalt, amit egy zenei könyvtárból vettek.

A bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy a párt megsértette Eminem szerzői jogait, ezért kártérítésre kötelezte az alpereseket. A rapper korábban leszögezte, nem adott volna engedélyt arra, hogy a számát politikai kampányban használják fel.

A Lose Yourself című dal a zenész 2002-ben készül 8 mérföld című filmjének sikerszáma volt. A Nemzeti Párt hirdetése a 2014-es kampányban több mint százszor ment le a televízióban.

 

(Forrás:celebrajongo.hu, mti/Fotó:pinterest)